Forr a dalom
x
x
Nem láttam, nem éreztem, nem éltem át,
nem lovagoltam tarajos hullámokon,
nem takart be a por, az autók után kötött,
széttépett emberek pora.
Mikor hánytam egy villanyoszlop mellett,
nem zavart meg a himbálódzó, foszladozó
hulla végső vigyora.
Mondják, hogy voltak sokan reformerek.
Látták, hogyan ölnek és rabolnak gyűlöletet
keltve, ganaj, gaz, emberek.
Mióta világ a világ, sőt már előtte is talán,
besúgó volt a magyar. Érdekből, halálból
húzva hasznot, vagy félelemből: gyáván
sompolyogva, akár az egerek.
Nem egyezünk, nem egyeztünk soha. Nekünk
mindegy, hogy tatár vagy török akart felfalni,
német vagy orosz kebelezett be, szerb, szlovák
vagy cigány az, ki belülről rombolt:
vagyunk a legkeményebb atomból, titánként
harapjuk ma is uniós láncaink. Morzsolhat a
tőke, hagyjuk, mert izomból
nem egyezünk, foszlunk csak, szakadozunk.
Nem értem, nem tudom, hogy akkor ki és mit
akart: új kabátot a lóden helyett, kenyérre
kenni friss vajat és mézet,
vagy gyárat, földet, boltot, hatalmat, netán
ölelni száz leányt, lecsókolni arcukról a vért,
lecsókolni arcukról a szépet?
Úgy hírlik a munkások hatalmát is sokan
akarták megvalósítani. Kicsit többet adni
csórikámnak, ki addig csak vasport szagolt,
ki örökké a földet túrta,
az úr asztalához mégse fért, kinek bajszán
nem billegett morzsa, pedig sohasem henyélt.
Gyermekét a fél világ kúrta,
rossz szóval, aláztatással, vasráccsal,
besúgással, lehetett rongya akár vörös, akár
hófehér nem volt csak hóhéra
addig, barátja egy se. Lelencgyerek még
ma is a nép uraim, hej, magyar urak! Dögvész,
lepra, infarktus, AIDS, nincstelenség, nyomor
nem képes annyit ártani, mint ma,
akárcsak tegnap, meg azelőtt: a széthúzás.
Egyszer-egyszer kevéske lelkes fiatal,
meg néhány jobbágysorban tartott szegény
legény megrázta láncait.
Nem láttam, de mondják, nem voltam ott,
de elhiszem, mert nincs olyan faj, ki sokáig
tűrné idegenek átkait.
Nem tudom milyen a forradalom, mennyire
igaz, de azt tudom, milyen a szabadságharc
és érzem, hogy mindig az.
Igaz és szép, lehet kódolva bár a halál,
lehet programozva az elbukás, dőlhet romba
egy ország, pusztulhat végleg egy nép, igaz,
nagyon-nagyon igaz: emlékezzünk!
Képek
A nyugalom megzavarására alkalmas képek rejtőznek az avatárok alatt. Ezek a vers hangulatához igazodó, fülledten erotikus, helyenként pornográf és többnyire érdekes fotók vagy fotómontázsok. A weblap gondolatával egy időben születtek.
Csak akkor kattints a képre, ha már elmúltál 18 éves és nem riaszt az esetlegesen bizarr látvány!
Visszatekintés
Pár szó a vers keletkezéséről
Ez még a Rubophen verseny során született, de nem tudtam hova tenni. Kihagyni sem akartam, hiszen egyrészt tükrözi az állásfoglalásomat 1956 ügyében, másrészt egy példa szeretne lenni arra a fixa ideámra nézve, hogy a vers, a líra nem csak a szerelemről szólhat. Korábban a költőknek volt jobb és baloldaluk, politikai ügyekben is állást foglaltak és ezt gyakran műveikben is megtették.
A Kádár korszakban teljesen mást állítottak az 56-os eseményekről, mint a rendszerváltás idején, vagy napjainkban. Ez a vers természetesen támaszkodik apám és nagyapám érzéseire, véleményére, valamint egy-két könyv képeire, amit a forradalommal (népfelkeléssel) kapcsolatban kiadtak és gyerekként nézegettem. Valójában sohasem foglalkoztam 1956-tal, a vers születésében aktívan közrejátszott az akkori, aktuális évfordulós megemlékezés. A családból legközelebbről keresztapámat érintette, aki tevékenyen is részt vállalt az eseményekben, majd külföldre távozott. Később viszont sohasem beszélt erről. Kanadában telepedett le és felesége révén a vallásba menekült az élet elől.